Mozgalmas szombat – két helyszínen teljesített szolgálatot csapatunk
Szombaton polgárőreink két különböző helyszínen láttak el szolgálatot.
📍 Pozsonyeperjesen rendezvény-egészségügyi és elsősegélynyújtási feladatokat biztosítottunk. Köszönjük a szervezőknek a bizalmat és a lehetőséget!
📍 Kürtön megerősített járőrszolgálatot teljesítettünk, ahol kollégáink egy helyi vendéglátóhelyen kialakult dulakodásnál avatkoztak közbe. Az eset során egy személyt pohárral arcon ütöttek, aki súlyos sérülést szenvedett.
Kollégáink azonnal értesítették a mentőszolgálatot és a Rendőrséget, majd a mentők kiérkezéséig ellátták és felügyelték a sérültet.
Az ügy pontos körülményeinek tisztázása természetesen a Rendőrség feladata.
Azt viszont nem hallgathatjuk el, hogy az elmúlt időszakban egyre több konfliktusos helyzettel, veszekedéssel, fenyegető magatartással és rendbontással kapcsolatban érkezik jelzés ugyanazon helyi személy környezetéből, aki nemrég tért haza külföldről.
Mi senkit nem ítélünk el előre, és nem veszünk át rendőrségi feladatokat. De azt sem fogjuk szó nélkül nézni, ha valaki úgy érzi, hogy a közösség szabályai rá nem vonatkoznak, vagy félelemben tarthat másokat.
Több mint egy év munkája van abban, hogy Kürtön nyugodtabb, rendezettebb légkör alakult ki. Ezt nem fogjuk hagyni néhány konfliktus miatt újra leépülni.
A törvényes kereteken belül továbbra is jelen leszünk, dokumentálunk, segítséget nyújtunk, és minden szükséges esetben együttműködünk a Rendőrséggel és az illetékes szervekkel.
Köszönjük a lakosság bizalmát és az együttműködést.
A rend és a nyugalom nem magától marad meg. Dolgozni kell érte. Mi ezt fogjuk tenni továbbra is. 🤝